Skip to Content

Betörésvédelem linkkategória

Cégünk fő profiljába tartozik a mechanikus, és elektromos, vagyonvédelmi eszközök tervezése, gyártása és telepítése, ezen felül: ajtónyitás, zárnyitás, zármentés, ajtómentés. Biztonsági ajtók, páncélajtók, rácsok, rácsajtók, kapuk, kerítések, korlátok, zárszerkezetek, cilinderbetétek, ajtóbehúzók és veretek, mechanikus és elektromos zárak, hevederzárak, forgalmazása szerelése, valamint betörés utáni helyreállítás. CÉGTÖRTÉNET: Vállalkozásom 1990 óta, azaz több mint 20 éve van jelen a biztonságtechnikai piacon. Eleinte saját fejlesztésű ajtó megerősítések gyártásával és szerelésével foglalkoztunk, majd később a folyamatos fejlesztések és bővítések következtében minőségi rácsszerkezetek és biztonsági ajtók gyártásával bővítettük termékpalettánkat. 1995-ben a rendőrség keretein belül elvégeztem egy roncsolásos és roncsolás nélküli ajtónyitási iskolát, amiről hatósági ajtónyitó bizonyítványt kaptam, így az óta azokon is segíthetünk, akiknek ellopták kulcsait, kizáródtak vagy bent ragadtak lakásukban. 1998-ban szabadalmaztattunk és MABISZ minősítettünk egy teljesen forradalmi zárszerkezettel ellátott biztonsági pajzsot Gordiusz néven. A kifejlesztésére azért került sor, mert felismertük, hogy a betörők túlnőttek az egyszerű befeszítés, betéttörés és fúrás módszerén, hiszen az ő palettájukon is megjelentek a legújabb betörési technikák, azaz a zárfésűs finomnyitás, a betét forgórészének a kihúzása, a beragasztás valamint az Interneten is terjedő kopogtatásos módszer. 2005-ben megnyitottuk a web áruházunkat azon ügyfelek részére, akik saját maguk szeretnék megoldani biztonságukat viszont a kiskereskedelmi árnál lényegesen olcsóbban, szeretnének hozzájutni az általunk forgalmazott vagyonvédelmi eszközökhöz. CÉLKITŰZÉSEK: Célunk, hogy a megrendelőink igényeit mindig szem előtt tartva, kedvező áron esztétikus, magas biztonsági fokozatot képviselő megoldásokat tudjunk nyújtani. Ennek érdekében fontosnak tartjuk, a folyamatos szakmai és minőségi fejlődést.

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

A Prezidium hevederzár egy-, kétszárnyú valamint garázsajtóra bármilyen ajtóvastagság és falkialakítás esetén jól felszerelhető. Alapfelszereltségben Titan k1-es típusú fúrás védett betétet tartalmaz, de kívánság szerint más márkájú betéttel is szerelhető. A cilinderbetétet speciális felfogatása miatt törés és maghúzás ellen is védett. A zár főbb jellemzői közé tartozik még, hogy jobbra és balra 3-3 csap megy ki, így egyszerre hat ponton fog. A zárnyelvek két kulcsfordítás alatt mindkét oldalon 110mm. mennek ki a zárszerkezetből. Üvegezett bejárati ajtó esetén a hevederzár belső törésvédelemmel is ellátható, így megakadályozható a betét eltörése az ablakon keresztül. Egyedi méretben és színben is elkészítjük. Típusai: • vízszintes hevederzár • függőleges hevederzár • kereszt alakú hevederzár • egyedi kombinációk

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Cégünk 1997-ben alakult, biztonságtechnikai és gyengeáramú rendszerek tervezésével, forgalmazásával, telepítésével, karbantartásával, hibaelhárítással foglalkozik az ország egész területén. Tervezőmérnökeink a Mérnöki Kamara és a Személy-, Vagyonvédelmi és Magánnyomozói Szakmai Kamara regisztrált tagjai. http://www.maxsys.hu

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Cégünk biztonsági kamera és kamerarendszer szerelésével, telepítésével foglalkozik. Célunk, hogy mindenki számára elérhető áron kínáljuk megfigyelőrendszereket, amivel a bűntények megelőzhetőek, illetve az elkövetők tetten érhetőek legyenek. Nem lehetünk ott mindig, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük a történéseket, de erre az esetre nyújt megoldást a digitális rögzítéssel ellátott biztonsági kamera és megfigyelőrendszer. Ma már nem számít luxusnak a biztonság és cégünk ebben szeretne segítséget nyújtani mind a magánszemélyeknek, mind a cégeknek, hogy mindenki számára elérhető áron kínáljuk a biztonsági kamerás megfigyelőrendszereket amivel a bűntények megelőzhetőek, illetve az elkövetők tetten érhetőek legyenek.Kérjük tekintse meg akciós csomagjainkat és kérje díjmentes szaktanácsadás, helyszíni felmérés szolgáltatásunkat biztonsági kamera és biztonsági rendszer kiépítésével kapcsolatban.

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Sokszor már csak akkor jut eszünkbe a lakásvédelem, amikor megtörtént a baj, az otthon biztonsága minden bizonnyal az Ön számára is fontos. Jelenleg számtalan helyen található lakásriasztó és kültéri riasztórendszer, ezért nehéz a döntés, hogy melyiket is válassza, melyik az a lakásriasztó és kültéri riasztórendszer, ami a megfelelő biztonságot nyújtja családja számára? Ebben szeretnénk segítséget nyújtani Önnek, hogy ki tudja választani az ön számára is megfelelő lakásriasztó rendszert. Gyakran ha megkérdezünk egy szakembert, hogy melyik megoldást ajánlja lakásunk védelmével kapcsolatosan, egy bizonyos terméket kínál és nincs választási alternatívánk, ezzel szemben a biztonságtechnika piacán rendkívül széles a termékpaletta riasztórendszerek, lakásriasztó berendezések területén. Lényegbeli szempont még az is, hogy a napjainkban anyagi lehetőségeinkhez mérten építtessük ki lakásunk elektronikus lakásriasztó rendszerét, a védelmi igényeinknek megfelelő, persze közel sem biztos, hogy ezen kell a legtöbbet spórolnunk. Eddigi tapasztalataink alapján, egy betörés alkalmával az okozott kár a többszöröse is lehet egy jó lakásriasztó vagy riasztórendszer árának. Számtalan típusú és célú lakásriasztó és riasztórendszer van, amelyek között nehéz elsőre kiválasztani azt, amelyikre ingatlanunk védelme szempontjából szükségünk van. A vagyonvédelmi cégek nem fordítanak elég figyelmet arra, hogy ügyfeleiknek érthető nyelvre lefordítva értékesítsék szolgáltatásaikat. Mi ezt a hibát szeretnénk elkerülni azzal, hogy díjtalan tanácsadásaink, felméréseink alkalmával kollégáink a szakzsargonok elkerülésével és az ügyfél bevonásával próbálják pontosan meghatározni, hogy mi az amire valóban szükség van. Oldalunkon található akciós lakásriasztó és riasztórendszereinket megpróbáltuk úgy összeállítani, hogy az elsőrendű igényekhez alkalmazkodva teljes körű védelmi megoldást nyújtsanak az egy szobás ingatlantól a többszintes családi házak nagy biztonsági rendszeréig. Természetesen a csomagok nincsenek egyszerű korlátok közé zárva, bármelyikből kiindulva változtathatók, bővíthetők, csökkenthetők és variálhatók. Kiépítés nézve kombinálhatóak : vezetékes és rádiós ( vezeték nélküli ) lakásriasztó berendezések. Reméljük, hamarosan Ön is megtalálja azt, amelyik az igényeihez legjobban igazodik és igénybe veszi teljesen díjtalan és kötelezettségmentes márka független tanácsadásunkat, lakásriasztó és egyéb riasztórendszerrel összefüggő felmérésünket, melyet az ország egész területén biztosítani tudunk.

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Oldalunkon riasztórendszer (pl.: lakásriasztó, kamera rendszer, biztonsági kamera) csomagokat az Ön igényeinek megfelelően állítottunk össze. Segítségünkkel megtalálja az Ön elvárásainak megfelelő termékcsoportot, és személyesen is bemutatkozhatunk egy ingyenes és kötelezettségmentes helyszíni tanácsadáson.

http://www.riasztovedelem.hu/

riasztó

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Riasztó, lakásriasztók, biztonsági kamera akciók. Önt is várjuk a megfizethető biztonság világában. Díjtalan és kötelezettségmentes szaktanácsadással, helyszíni árajánlattal várjuk leendő megrendelőinket. Nálunk, a http://riasztoplaza.hu oldalain biztosan megtalálja a megfelelő biztonsági rendszert!

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Amennyiben valaki az első adandó alkalommal nem vesz igénybe professzionális zárjavítás szolgáltatást, akkor nagy esélye van arra, hogy előbb utóbb sürgős azonnali zárnyitásra lesz szüksége, mert esetleg az ajtó teljes mértékben nyithatatlan vagy zárhatatlan lesz.

A zárjavítás magában foglalja a szakértő általi tanácsadást, tehát amikor a zár nem működik megfelelően, és Ön igénybe veszi szolgáltatásunkat, akkor a helyszínre érkezés után, minden körülményt figyelembe véve, zárszerelő munkatársunk megfelelő körültekintéssel felméri a körülményeket, az Ön igényeit, és felvázolja a legideálisabb zárjavítás szolgáltatást, amivel az otthona a legnagyobb mértékben biztosítható.

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Betöréssel kapcsolatban nagyon sok ember az ösztöneire hagyatkozik, amik sok esetben félrevezetőek lehetnek, ezért érdemes tudni néhány konkrét tényt a betörési szokásokkal kapcsolatban, hiszen ezek tudatában valamivel könnyebb a védekezés.

A leggyakoribb tévhit betöréssel kapcsolatban, hogy ezek csak sötétben történhetnek meg. Valószínűleg azért érezzük így, mert sötétben könnyebb elrejtőzni, ám ez akkor is csupán egy tévhit. A legtöbb betörés délelőtt 11 óra és délután három óra között történik, ami logikus, hiszen ebben a napszakban a legtöbb lakás üresen áll, mivel az emberek többsége dolgozik.

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Távollétében is biztonságos otthon. Válassza megfizethető áru riasztó, biztonsági kamera rendszereinket! Oldalainkon a 0Ft-os riasztórendszerektől a minimáláras termékektől a prémium kategóriás biztonságtechnikai eszközökig mindent megtalál. A http://riasztoplaza.hu várja Önt ajánlataival!

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Biztonságtechnikát szereltetne? Telepítőt, szerelőt keres? Riasztó szerelés, lakásriasztó telepítés, biztonsági kamera szerelés, csomag ajánlatok valóban megfizethető értékben. Díjtalan szaktanácsadás és árajánlat készítés. Budapesten és Pest megyében a legjobb áron vállaljuk a biztonságtechnikai, vagyonvédelmi rendszerek telepítését. A biztonságtól, már csak egy kattintás választja el, nézze meg oldalunkat!

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

A Győr Security megbízható partnere a biztonságban!

Hogy miért is a Győr Security a legmegfelelőbb biztonsági őr és vagyonőr partner?

A megfizethető őrzés, járőr, vagyonvédelmi vagy security szolgáltatások már Győrben is elérhetők.
A győri RRI Security megbízható járőr szolgálatot, takarítást, riasztószerelést és helyszín biztosítást kínál ügyfeleinek. Az RRI Raab Szolgáltató Kft. 2010-ben alakult Rózsa Imre ügyvezetésével. A Győr Security cég, nem csak minőségi munkát végez, de megfizethetők is. A szlogenjük: Elérhető Biztonság. Ami minden elárul a Győri járőr és vagyonőr szolgáltatóról.

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Tisztában van azzal, hogy értékei nincsenek teljes biztonságban amikor nem tartózkodik otthon? Lakását ne felejtse el bezárni, a lakásriasztót ne mulassza el bekapcsolni. Ha nincs módja, hiszen nincs a birtokában lakásriasztó berendezés, megnézheti weblapunkat, itt kiválaszthatja legmegfelelőbb terméket. Nálunk megtalálja a legnagyobb választékot, sőt perceken belül megrendelheti a riasztószerelést pénztárca kímélő áron.

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Mindenki a lehető legnagyobb biztonságra törekszik a saját otthonában. A távfelügyelet hathatós alternatívát jelent a rablások elleni harcban. A távfelügyelet lévén maximálisan négy személyt értesítünk a behatolási kísérlet okán. Országunkban a közbiztonság aggodalomra ad okot. Mindenkinek családja egészségének védelmezése a leginkább fontos dolog az életben. Oltalmazza gyermekeit a ProSec kft. minőségi riasztó felszereléseivel! A felszerelés néhány felszereléssel alkalmazható. Ilyen bővítmény az LCD kijelző, amely lényegesen könnyebbé teszi a használatot. Szánjon rá három pillanatot, jöjjön el a honlapra, olvasson a megoldásainkról és védje velünk együtt lakását!

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Segítsen Ön is a lopások visszaszorításában! Hozzátartozóink védelme a legfontosabb dolog az életünkben, így csak a tapasztalattal megtervezett biztonsági kamera rendszerek használatával szavatolhatjuk a családunk védelmét. Abban az esetben ha alkalmazható biztonságtechnikai kamerákat szereltetne fel, sok megoldás áll rendelkezésre. Az ipari kamera megoldások a hozzájuk tartózó optika segítségével a különleges igények megfigyelésére tökéletesen megfelelnek. Akkor, amikor alig észrevehető megoldásra mutatkozik igény, a fix vagy a speed dome kamera rendszerek hatékonyan alkalmazhatóak.

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Ne aggódjon otthona és vállalkozása biztonsága felől, bízza profi kezekre! A legmodernebb biztonságtechnikai megoldások korrekt áron, 15 év tapasztalatával: riasztórendszerek, riasztó, lakásriasztó, biztonsági kamera, kamerarendszerek, beléptető rendszerek, tűzjelzők telepítése és forgalmazása. Biztonságtechnika az egész ország területén, személyre szabottan, rejtett költségek, felár, apró betűs rész nélkül!

http://www.lineelectronic.hu

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Ön is szeretné biztonságban tudni otthonát, vállalkozását? Cégünk 15 éves tapasztalattal rendelkezik riasztó, lakásriasztó, riasztórendszerek, biztonsági kamera, kamerarendszerek telepítésével, forgalmazásával. A legfejlettebb biztonságtechnikai megoldásokat valósítjuk meg piacképes áron. Biztonságtechnika korrekt módon, lakásriasztó ingyen, részletekért kattintson weboldalunkra:

http://www.ingyenlakasriaszto.hu

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

A Bástya-Őr Kft. 2000-ben alakult és kezdte meg munkáját. Alapításakor a rendőrségnél, illetve más vagyonvédelmi cégeknél tapasztalatokat szerzett szakemberek részvételével jött létre, amely garantálja a professzionális munkát.
Szolgáltatásaink :

Telephelyek őrzése
Ipari létesítmények, logisztikai területekre a be és kiléptetés ellenőrzése, a rakodások felügyelete és a lopások megakadályozása a fő feladata a vagyonőröknek.

Irodaházak őrzése
Irodaházak felügyelete (vagyonvédelme) a vagyonőrök feladata, amely kiterjed a nem kívánt események megelőzésére a besurranó tolvajok távoltartására illetve a rend fenntartására.

Áruházak őrzése
Napjainkban az áruházakat erre a szegmensre specializálódott csoportok fosztogatják. A Bástya-Őr Objektum Kft. munkatársai megfelelő gyakorlattal és referenciákkal rendelkeznek a vagyonvédelem ezen területén is. Megbízóink szívesen veszik igénybe szolgáltatásunkat.

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

A Bástya-Őr Kft. 2000-ben alakult és kezdte meg munkáját. Alapításakor a rendőrségnél, illetve más vagyonvédelmi cégeknél tapasztalatokat szerzett szakemberek részvételével jött létre, amely garantálja a professzionális munkát.
Szolgáltatásaink :

Telephelyek őrzése
Ipari létesítmények, logisztikai területekre a be és kiléptetés ellenőrzése, a rakodások felügyelete és a lopások megakadályozása a fő feladata a vagyonőröknek.

Irodaházak őrzése
Irodaházak felügyelete (vagyonvédelme) a vagyonőrök feladata, amely kiterjed a nem kívánt események megelőzésére a besurranó tolvajok távoltartására illetve a rend fenntartására.

Áruházak őrzése
Napjainkban az áruházakat erre a szegmensre specializálódott csoportok fosztogatják. A Bástya-Őr Objektum Kft. munkatársai megfelelő gyakorlattal és referenciákkal rendelkeznek a vagyonvédelem ezen területén is. Megbízóink szívesen veszik igénybe szolgáltatásunkat.

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Fontos, hogy kollégáink a feladatukat milyen ruházatban és felszereléssel látják el. A ruházat az első dolog ami a vagyonőrt vizuálisan megkülönbözteti a dolgozóktól, vendégektől. Éppen ezért nagy hangsúlyt helyezünk kollégáink megjelenésére. Munkatársaink az alábbi ruházatokban teljesítenek szolgálatot, amely módosulhat illetve kiegészülhet a megrendelő igénye szerint: A nem kívánt események megakadályozásának legfőbb eleme a prevenció. A megelőző intézkedések meghozatala kiküszöböli illetve minimalizálja ezen események bekövetkeztének kockázatát. Ezért cégünk minden objektum őrzésének megkezdését megelőzően komplett kockázatértékelést végez a területen. Ez alapján megállapítjuk az objektum gyenge pontjait, a biztonsági kockázati tényezőket és az adatok alapján elkészítjük a területre vonatkozó őrzés-védelmi koncepciót. A Megbízóval közösen pontosítjuk az őrök felállítási helyeit, a feladatait és az egyéb az objektum és az ott dolgozók biztonságát szolgáló szabályokat, intézkedéseket. Azért hogy Megbízóink és cégünk által felállított szabályok maradéktalanul betarásra kerüljenek, továbbá, hogy a szolgáltatás minőségét hosszabb távon is biztosítani tudjuk, illetve fejleszthessük, minden kollégánk (vagyonőr, recepciós) folyamatos oktatásban, továbbképzésben részesül (liftkezelői oktatás, tűzvédelmi oktatás, számítástechnikai továbbképzés, egyéb új biztonságtechnikai rendszerek kezelésére történő továbbképzés).

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

Fontos, hogy kollégáink a feladatukat milyen ruházatban és felszereléssel látják el. A ruházat az első dolog ami a vagyonőrt vizuálisan megkülönbözteti a dolgozóktól, vendégektől.
Éppen ezért nagy hangsúlyt helyezünk kollégáink megjelenésére. Munkatársaink az alábbi ruházatokban teljesítenek szolgálatot, amely módosulhat illetve kiegészülhet a megrendelő igénye szerint:
A nem kívánt események megakadályozásának legfőbb eleme a prevenció. A megelőző intézkedések meghozatala kiküszöböli illetve minimalizálja ezen események bekövetkeztének kockázatát.

Ezért cégünk minden objektum őrzésének megkezdését megelőzően komplett kockázatértékelést végez a területen. Ez alapján megállapítjuk az objektum gyenge pontjait, a biztonsági kockázati tényezőket és az adatok alapján elkészítjük a területre vonatkozó őrzés-védelmi koncepciót.
A Megbízóval közösen pontosítjuk az őrök felállítási helyeit, a feladatait és az egyéb az objektum és az ott dolgozók biztonságát szolgáló szabályokat, intézkedéseket.
Azért hogy Megbízóink és cégünk által felállított szabályok maradéktalanul betarásra kerüljenek, továbbá, hogy a szolgáltatás minőségét hosszabb távon is biztosítani tudjuk, illetve fejleszthessük, minden kollégánk (vagyonőr, recepciós) folyamatos oktatásban, továbbképzésben részesül (liftkezelői oktatás, tűzvédelmi oktatás, számítástechnikai továbbképzés, egyéb új biztonságtechnikai rendszerek kezelésére történő továbbképzés).

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 

A Mester Alarm Kft. a vagyonvédelem területén nyújt kiemelkedő szolgáltatásokat riasztó rendszerek és elektromos kerítés tervezésével és kivitelezésével. A video megfigyelő rendszerek szintén fontos részét képezik tevékenységünknek, amelyeket a műszaki technikai fejlődéssel lépést tartva, a legmodernebb eszközöket felhasználva tesszük elérhetővé megrendelőink számára. Cégünk a kivitelezés mellett 24 órás távfelügyeletet tart fent, kivonuló járőr szolgáltatással és szakképzett, jól elszerelt karbantartókkal.

Betörésvédelem a Link Portas Linkkatalógus ajánlásával
 


Webdesign honlap készítés webprogramozás keresőoptimalizálás