Napjaink egyik legsúlyosabb problémája a környezetszennyezés, így egyre inkább előtérbe kerülnek az alternatív energia megoldások, a megújuló energia felhasználása. Ma már szinte bármely háztartás számára hozzáférhető a megújuló energia felhasználása. Igaz, egyszeri, jelentősebb beruházással jár, de az üzemeltetése utána minimális költséggel megvalósítható, és jelentősen csökkenthető a fűtés, a gáz vagy a villany számla. A Bács-Zöldenergia Kft. a megújuló energiaforrások felhasználására szánt termékek, építőipari termékek forgalmazásával foglalkozik. Egyik legnépszerűbb termékünk a napelem. A napelem tetőre történő építésével elektromos áram állítható elő a nap energiájának felhasználásával, amely egyrészt kiegészíthető a lakás villamos áram ellátását, másrészt pedig be is táplálható az elektromos hálózatba, ezáltal csökkentve a lakás villanyszámláját, hiszen a szolgáltató a betáplált elektromos energia árát jóváírja a számlán. Másik fontos termékünk a hőszivattyú. A hőszivattyú drágább beruházás ugyan, azonban hosszú távon mindenképpen megtérül, hiszen télen fűtésre, nyáron pedig hűtésre, a lakás légkondícionálására alkalmazható. A hőszivattyú a föld hőjének segítségével állít elő télen meleget, nyáron pedig hideget. Használatával örökre elfelejtheti a gázszámlát, és a gázválságtól való függést. Látogasson el oldalunkra, ismerje meg az alternatív energia alkalmazására szánt termékeink széles kínálatát!
Alternatív energia linkkategória
Spóroljon az áramszámlán, vásároljon led izzókat, mellyel a világításra fordított áramköltség 80-90%-t megtakaríthatja. Bekapcsoláskor a teljes fényét leadja, nincs melegedési idő. Kapcsolgatásra, rázkódásra érzéketlen, nincs káros spektrumú (infra és ultraibolya) kibocsátása. Led termékek teljes skáláját kínáljuk. Otthoni világításra led spot égőket, hagyományos foglalatú led izzókat, íróasztal lámpát, irodai célokra led paneleket, led csöveket ajánlunk webáruházunkban. Termékeinket hosszú élettartam (30.000-50.000 óra) és jó minőség jellemzi.
A megnövekedett energiaárak következtében érdemes fontolóra venni az alternatív energiák felhasználását. Cégünk többek között napelemek segítségével állít elő elektromos áramot. Egy inverter segítségével pedig a hálózattal azonos feszültségűre állítjuk a kapott energiát. Tekintse meg a részleteket a honlapunkon!
A puffertartály, más névet puffertároló valójában egy melegvíz tároló, mely az előállított melegvizet későbbi felhasználásra tárolja. Felhasználható hőszivattyú, napkollektor, vagy akár kazán kiegészítőjeként, minden olyan rendszerhez, mely képes melegvíz előállítására.
Napkollektor: A melegvíz a komfortérzet legfontosabb eleme, ezért nem hiányozhat egyetlen háztartásból sem. A GrünPower vákuumcsöves napkollektorok a napsugárzást használják fel – kiváló hatásfokkal- vízmelegítésre. Használatukkal olyan vízmelegítő készüléket kapunk, ami gáz vagy elektromos energia felhasználása nélkül, ingyen lát el minket nagy mennyiségű melegvízzel.
Azokban a házakban, amelyeket ritkán vagy csak nyáron használnak (üdülőházak, nyaralók, kempingek), a napenergiával történő fűtés különösen gazdaságos. Télen a helyiségek alapfűtését ingyen energiával lehet megoldani. A falak túlzott lehűlése, valamint az ezzel járó páralecsapódás és a gombásodás veszélye elkerülhető. Gyakorlatilag nincs szükség semmilyen szabályozásra, a természetes légáramlás miatt az épület mindig száraz és azonnal használatba vehető marad. Ezzel az éves fenntartási költségek jelentősen csökkenthetők. Egy ház téli alapfűtéséhez nincs szükség nagy kollektorfelületre, ugyanez a szolárberendezés nyáron, amikor a nyaralóházakat és kempingeket a leginkább használják, ingyen szolgáltatja a meleg vizet. Bár a görög író, Xenophón, már körülbelül 2400 évvel ezelőtt írt a napenergia lehetséges felhasználásáról, az első házak, amelyek ezt az energiát hasznosították, csak 1930 és 1945 között épültek. Az első kísérletek a túl sok ablakkal ellátott épületek nem kielégítő hőtárolása miatt meghiúsultak. Az 1939-ben felépített „MIT 1" napelemes-ház érdekes eredményeket szolgáltatott. A kísérleti célokra használt lakóépület 46 m2 alapterületű, a 37 m2 felületű kollektorokat a déli tájolású tetőre, a vízszinteshez képest 30°-os szögben ferdén szerelték fel. A kollektorok vizes rendszerűek voltak, az elnyelőfelületek és a csővezetékek vörösrézből, a lefedés három rétegű üvegből készült. A hőtároló anyag 62000 I víz volt, amelyet a nyár végére 75 °C-ra fűtöttek fel. A tároló vizének hője levegőt melegített, amelyet a lakóhelyiségekbe fújtak. Ez a ház egyben a napelem fűtéssel kapcsolatos problémákat is megmutatta, mint pl. a tömítetlen víztartály vagy a hőtágulás következtében megrepedt kollektorok által okozott károk, a nem kielégítő épületszigetelés és a túl drága tárolótérfogat. Egy helyiséget fűtő szolárberendezés fő elemei a következők: - kollektor (víz vagy levegő típusú; koncentráló vagy síkkollektor); - hőhordozó közeg a tárolóhoz (víz, levegő, vegyi anyag); - hőtároló anyag (víz, kőzet, beton, vegyi anyag); - hőhordozó közeg a helyiségfűtéshez (víz, levegő, vegyi anyag); - hőleadó szerkezet (fűtőtest, padlófűtés stb.). A különböző változatok tetszés szerint kombinálhatók. A műszakilag kielégítő és gazdaságos megoldásokra irányuló kutatások a világ minden részén a szabadalmak százait eredményezték, amelyek közül sokat megvalósítottak és kipróbáltak. Ezek bizonyos értelemben a szolárfűtés klasszikusnak tekintett rendszerei, amelyek közül a néhány legjobban ismertet a következő szakaszokban ismertetjük.
Napkollektor forgalmazása kiemelt terméke a Hajdú Zrt-nek. Ez a napenergia hasznosító rendszer egyre inkább elterjedt a lakosság körében. A rövid megtérülési idejének köszönhetően, egyre több házban építenek be napkollektorokat. Mindemellett puffertartály gyártásával és forgalmazásával is foglalkozunk.
A Remeha-De Dietrich szolár rendszerek nagyteljesítményű napkollektorokból és zománcozott csőkígyóval ellátott, alacsony hőveszteséget biztosító, fix palástszigetelésű szolárbojlerből állnak. A kondenzációs technológia alapja az, hogy a füstgázok erőteljes lehűtésével a füstgázveszteséget nem csak az ún.érzékelhető hőtartományban, hanem a vízgőz égéstermék kondenzációja által a párolgáshő hasznosítása révén is minimálisra csökkentjük. Az így hasznosított energiatöbblet biztosítja az akár 109 %-os hatásfokot. A kondenzációs technológia és a folyamatos tüzelésoldali szabályozás a jelentős tüzelőanyag megtakarításon túl lehetővé teszi, hogy a kazánok károsanyagkibocsátása a lehető legkisebb legyen.
Energiatakarékos berendezések, megoldások, költségcsökkentő rendszerek. Fénycsőgyújtó növeli a fénycső élettartamát, csökkenti az áram, szervízköltséget. Dízel, benzin, gáz, pbgáz, víz magnetizálók javítják a hatásfokot. Vastalanító és vízszűrők az életminőséget. Átvehetőek a termékek Budapest több pontján, Székesfehérváron, Siófokon, Szántódon.
A Remeha-De Dietrich szolár rendszerek nagyteljesítményű napkollektorokból és zománcozott csőkígyóval ellátott, alacsony hőveszteséget biztosító, fix palástszigetelésű szolárbojlerből állnak. A REMEHA B.V. története 1935-ben kezdődött, mikor G. van Reekum egy műszaki termékek forgalmazásával foglalkozó céget alapított, majd később a cég saját alapítású öntödéje is működni kezdett. A kazánok gyártásába akkor kezdtek, amikor a földgáz fűtési célból való hasznosítása tömegessé vált. Idővel a REMEHA B.V. vezető pozíciót harcolt ki magának a kis és közepes kazánok kategóriájában és jelenleg a minél biztonságosabb, jobb minőségű és kezelhetőbb kazánok fejlesztésére helyezi a hangsúlyt.
Szolgáltatásunk kis és középvállalkozásoknak szól! Fontos szerepet töltünk be földgáz-és villamosenergia területen. Ügyfeleink között tudhatunk szállodákat, gyárakat, üzemeket, stb. Árajánlat kéréséhez látogasson el honlapunkra! Várjuk jelentkezését!
Tudta, hogy a környezet védelmével pénzt is gyűjthet? Az elektromos energia alkalmazásának spórolása jelenünk egy érdemi tennivalója. A napelem használata kifejezetten erre nyújt előnyös opciót. A rendszereket legtöbbször a tetőn helyezik el. Az igazán hatásos rendszerek számos téglából állnak, ami segítségével a villamos energia úgynevezett inverternek köszönhetően alkalmazható villamos energiává alakul. A valós spórolás eléréséhez alapvető feltételek mellett nyolc vagy kilenc év szükségeltetik. A 25 év garancia okán nem kockáztat.
A BEAM központi porszívó rendszer tökéletes komfortot nyújt elérhető áron. Az egészséges, tiszta levegőjű otthon a legfőbb érv, amiért valaki a központi porszívó rendszert választja. A porszívó eltávolítja a legfinomabb porszemcséket, atkákat és az allergiát okozó polleneket is.
A napkollektor felhasználja a nap energiáját, így takarékoskodhatsz az árammal. Szeretnéd gyönyörűnek látni az otthonod? Ha igen, akkor itt van az alkalom, hogy neked is legyen egy. Nézz fel az oldalunkra, ahol megtalálhatod a leírást és megtudhatod az elérhetőségeinket is. Mi segítünk neked, hogy ne kelljen többé nagy villanyszámlát fizess.
Szeretné megtudni, milyen lehetőségeket tartogat az Ön számára a napelem? A napelem elektromos áram megtakarítására használható eszköz. Vállalkozásunk ebből adódóan kiváló takarékoskodási lehetőséget jelent. A megtakarítás átlagos befektetéssel számolva körülbelül a hatodik évtől esedékes. A szóban forgó napelemeket általános esetben a háztetőkön szerelik fel. A rendszerek nem csak a vakító sugárzást, hanem a mérsékelt sugárzást úgyszintén. Böngéssze informatív honlapunkat, ismerje meg a szolgáltatásaink előnyeit igényeljen árajánlatot cégünktől!
Napelem rendszerek teljes körű tervezése, engedélyezése, kivitelezése az egész ország területén. Több gyártó termékpalettájával, az Ön igényeinek pontosabb kiszolgálásáért.
Visszatáplálós és szigetüzemű napelem rendszerek. Egyszeri befektetés, 25 éves teljesítménygarancia.
A napelem nem igényel gondozást, nincs zaj, szennyezés, nincs útban. Fenn a tetőn csendben teszi a dolgát.
Napkollektor, a napkollektorok vásárlása, hogyan készül a napkollektor, napelemes és napkollektoros rendszerek, napkollektor házilag.
Energiacentrum hírportál:
Ezen az oldalon hamar és könnyedén fellelheti a legnaprakészebb információkat, újdonságokat és különböző érdekességeket. Olyan energiafelhasználási lehetőségekről találhat oldalunkon nagyon hasznos információkat, mint a napelem, napkollektor, szélgenerátor és az alternatív energia. Reméljük, információinkkal segítségére leszünk Önnek!
A JOTUL öntöttvas kályhák és kandallóbetétek kialakításának köszönhetően a kétszeres égetést biztosító CB technológiával 40%-al kevesebb fa mennyiség szükséges, így komoly anyagi megtakarítást nyújt. Egy egész lakás fűtése is megoldható. A tüzeléstechnológiának köszönhetően megfelelő mennyiségű fával 8-10 órai fűtésidőt érhetünk el, a kályhákat és kandallókat ezért folyton égőnek is nevezhetjük.
A SolarCenter családi vállalkozásunknak a Beliczay Magyarország Kft. napenergia hasznosításával foglalkozó csoportját fogja össze.Építőipari vállalkozásunk Bt. Formájában 2000-ben alakult és 2010-ben vált Kft-vé. A folyamatos tevékenységi kör bővülés következtében 2006-tól kezdtük integrálni a napenergia által termelt használati meleg víz előállítására és fűtésrásegítésre szolgáló napkollektor berendezéseket. A jövőbe mutató technológiák azonban nem csak az utóbbi néhány évben megjelent energiaválság következtében kezdtek minket foglalkoztatni.
1983-ban részt vettünk az első európai szolárház tervezésében és kivitelezésében (Franciaország, Chili Masarin). Az általunk kifejlesztett kísérleti melegvízkészítő napkollektor berendezésünkkel (Turde Sol) részt vettünk 1984-ben a világ első megújuló energiákat bemutató nemzetközi innovációs kiállításon (Knoxwill, USA).
Cégünk Ars poétikája a folyamatos fejlődés és a legújabb technológiák alkalmazása a tervezésben és a kivitelezésben egyaránt. Ennek köszönhetően 2009-re eljutottunk odáig, hogy úgynevezett nullenergiás házak tervezését és kivitelezését is vállaljuk, mely lehetővé teszi, hogy egy épület teljesen leváljon a közművekről.
Az alternatív energiaforrások közé soroljuk többek között a napenergiát is. A napenergia, mint minden alternatív energia, környezetbarát energia, melynek használatával pénzt spórolunk meg. A napenergiát használó eszközök a napelem és a napkollektor. Hogy mi a különbség, megtudhatják weboldalunkon...
Az energiafelhasználás egyre többe kerül, ezt mindenki érzi a saját pénztárcáján. A napenergia használata viszont ugyanezt az energiát ingyen nyújtja Önnek. Hogyan lehetséges ez? A választ oldalunkon találja, ahol a hasznos napenergia információk mellett pályázatokról és támogatási lehetőségekről is olvashat.



